Egy pénztárgép csenget. Aztán aprópénz csörren, papír szakad, megint a kassza. Hét hang, hét ütem, és a ritmus olyan, mintha valaki kicsit sántítva számolná a pénzét. Így kezdődik a rocktörténet egyik legismertebb dala, a Pink Floyd „Money” című száma 1973-ból. Egy könyvelőiroda blogján talán nem is választhattunk volna ennél illőbb klasszikust: ez a dal a pénzről szól, a pénz hangjaiból épül, és a történetében ott van az is, amit egy vállalkozó a legkevésbé szeretne megélni. Előbb röviden a lemezről, aztán a dalról, végül arról, hogy mi történt a zenekar saját pénzével.
A lemez, amelyik nem akart lejönni a listáról
A „The Dark Side of the Moon” 1973 márciusában jelent meg. A négy tag, Roger Waters, David Gilmour, Richard Wright és Nick Mason a londoni Abbey Road stúdióban vette fel, egy fiatal hangmérnök, Alan Parsons keze alatt, aki később saját együttessel lett világhírű. A lemez témája Waters megfogalmazásában a modern élet nyomása: az idő, ami elfut, a pénz, ami mindent eldönt, a konfliktus, az őrület és a halál. Nem vidám anyag, de a közönség másképp gondolta.
Az album a Billboard amerikai albumlistáján 741 egymást követő héten át szerepelt, 1973-tól 1988-ig, aztán újra és újra visszatért; az összesített heti szereplése mára nagyságrendileg ezer hétre rúg, ami csaknem húsz év. A becslések szerint 45 millió példány kelt el belőle. Ha egy vállalkozás ilyen tartósan hozná a bevételt, a könyvelője nyugodtan aludna.
Hét hang, hét ütem
A „Money” a lemez második oldalának nyitószáma, és az együttes első igazi amerikai slágere: kislemezként a Billboard Hot 100 tizenharmadik helyéig jutott. Roger Waters írta, és a dal két dolog miatt lett különleges.
Az első a ritmus. A dal 7/4-es ütemben megy, ami a popzenében ritka: a fül négyet vagy hármat vár, és mindig kap egy plusz „hármat” ráadásnak. Ettől olyan, mintha a dal folyton előreesne, mintha sosem érne a sor végére. Amikor David Gilmour gitárszólója jön, a zenekar átvált a megszokott 4/4-re, a szóló végén pedig visszazökken a hétbe. Aki nem zenész, az is érzi: valami nem stimmel, de jó értelemben.
A második a bevezető. A pénztárgép, az aprópénz és a szakadó papír nem stúdióeffekt, Waters a saját házi stúdiójában vette fel: aprópénzt dobált egy keverőtálba, papírt tépett, egy régi kasszát csengetett. A felvett hangokat centiméterre pontosan méretre vágták, hogy a hét hang hét ütemet adjon, majd a szalagot végtelenített hurokká ragasztották. 1972-ben ez volt a „sampling”. Ma egy telefonos alkalmazás megcsinálja két perc alatt, akkor egy vonalzó, egy penge és nagyon sok türelem kellett hozzá.
A szaxofonszólót Dick Parry játssza, a zenekar régi barátja, aki később még számos Pink Floyd-lemezen és turnén feltűnik.
Miről szól?
A szövegből nem idézünk, de a lényege így foglalható össze: a dal egy olyan ember hangján beszél, akinek a pénz maga a gyönyör. Gyors autó, drága étel, saját focicsapat, minden megvehető, minden jár neki. Aztán a szöveg egy mondattal lerántja róla a leplet: az igazságos osztozkodás nagyszerű dolog, feltéve, hogy nem az ő részéből kell adni. Waters ironikus, sőt gunyoros, és ez az irónia később visszaütött.
Mert a „Money” rengeteg pénzt hozott. A Pink Floyd négy tagja, akik addig egy szűkebb, értelmiségi közönség kedvencei voltak, hirtelen milliomosok lettek. Waters többször elmondta, hogy a siker utáni időszak volt a zenekar életének egyik legüresebb szakasza: elérték, amit akartak, és nem tudták, mi jön ezután. A következő lemez, az 1975-ös „Wish You Were Here” részben erről szól, a hiányról és a zeneiparról, benne egy dallal, amelyik egy lemezcéges főnököt figuráz ki, aki a zenekar nevét személynévnek hiszi.
És a zenekar saját pénze
Itt jön a történet könyvelős fordulata, amit kevesebben ismernek. A „Dark Side” utáni években a Pink Floyd egy Norton Warburg nevű pénzügyi tanácsadó céget bízott meg a vagyona kezelésével. A zenekar-életrajzok és a korabeli sajtó szerint a cég a bevétel jelentős részét, nagyságrendileg több millió fontot, kockázati befektetésekbe tette: gördeszkagyár, étteremlánc, csónakgyártás és hasonló, a hetvenes évek végén divatos vállalkozások. A befektetések sorra elbuktak.
A veszteség önmagában is fájt volna, de a nagyobb baj az volt, hogy a pénzt részben az adó helyett fektették be. Nagy-Britanniában a legmagasabb jövedelmi adókulcs akkoriban 83 százalék volt, és a zenekar 1978 végére azzal szembesült, hogy a bevétele elúszott, az adótartozás pedig ott maradt. A tanácsadó céggel szakítottak, a történet évekkel később bíróságon végződött, a cég vezetőjét pedig 1987-ben börtönre ítélték.
A zenekar megoldása egyszerre volt kényszer és üzleti döntés: elhagyták Nagy-Britanniát, hogy adózási szempontból külföldi illetőségűek legyenek, és Franciaországban, majd Los Angelesben vették fel a következő lemezt. Az lett „The Wall”, a Pink Floyd másik nagy klasszikusa. A pénzről szóló dal után tehát a pénz elvesztése szülte a következő nagy művet.
Mit visz haza ebből egy vállalkozó?
Ez a Kitekintő rovat, nem adótanácsadás, de három dolgot nehéz nem észrevenni.
A bevétel nem vagyon. A pénztárgép csengése hangos, a mérleg csendes. A Pink Floyd bevétele rekordot döntött, a vagyona mégis elolvadt, mert a kettő közé senki nem tett egy egyszerű kérdést: mennyi marad, ha mindent kifizettünk, ami jár?
Az adót előre félre kell tenni. A legtöbb bajba jutott vállalkozás nem azért kerül bajba, mert nem keres, hanem mert a bevételt elkölti, mielőtt kiderülne, mennyi belőle a sajátja. Ha a zenekar a 83 százalékot előbb elkülöníti, a gördeszkagyár bukása csak egy rossz sztori lett volna, nem száműzetés.
Aki kezeli a pénzed, attól kérj számot. A Pink Floyd nem vett részt a döntésekben, és nem kapott érdemi beszámolót arról, hova megy a pénz. A legdrágább tanácsadó nem az, aki sokat kér, hanem az, akitől senki nem kérdezi meg, mit csinál. Egy havi kimutatás, amit tényleg elolvasnak, több milliót ért volna.
És egy negyedik, kevésbé komoly: ha a saját pénzed ritmusa hetes ütemben megy, mint a dalé, és sosem érsz a sor végére, akkor valószínűleg nem a zenével van baj.
A klip
A hivatalos videó a zenekar csatornáján: a dal a lemezváltozatban, pénzes képsorok, animáció és archív felvételek vágásával. A kassza a legelején szól.
Források
Wikipedia: Money (Pink Floyd song), The Dark Side of the Moon (felvétel, ütem, hanghurok, listaszereplés, eladási becslés) és The Wall (a Norton Warburg-ügy és az adóügyi külföldre költözés).
Mark Blake: Pigs Might Fly: The Inside Story of Pink Floyd, Aurum Press, 2007 (a zenekar pénzügyeinek részletes története). Nicholas Schaffner: Saucerful of Secrets: The Pink Floyd Odyssey, Harmony Books, 1991.
A klip: Pink Floyd – Money (Official Music Video), a Pink Floyd hivatalos YouTube-csatornája. A Billboard-listaadatok a Billboard közlései alapján; a heti összesítés a megjelenés óta folyamatosan nő.
A Kitekintő rovat cikke. A dal szövegéből idézet szándékosan nincs, a szerzői jogot tiszteletben tartjuk; a klip a YouTube hivatalos beágyazásával jelenik meg, a jogtulajdonos engedélyével. A Norton Warburg-ügy összegei az életrajzokban eltérően szerepelnek, ezért nagyságrendet írtunk, nem pontos számot.